Április hónap igéje:
„Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1.Péter 3,15..)
Nem könnyű szüntelenül készenlétben állni. Többféle hivatásban dolgozók ismerik ezt a helyzetet, amikor a nap bármely órájában riaszthatják őket, és akkor rögtön indulni kell, életet vagy értéket menteni. Így dolgoznak pl. orvosok, tűzoltók, rendőrök, hibaelhárítók. De így élik életüket a kisgyermekes szülők is: nappal a világot felfedezni akaró gyermeküket védik az általa még nem ismert veszélyektől, éjjel a légzését figyelik, álmát vigyázzák. Embert próbáló, de önként vállalt szolgálat ez.
Péter apostol szerint a keresztyén élet is ilyen állandó készenlétet jelent. Tudjuk-e ezt vállalni? Mindenkor, mindenkinek számot adni a reménységről? Igen: bármikor, bárkinek! Akár gúnyolódni akar miatta, akár vágyik rá, akár csak kíváncsi rá. Mert Urunk ránk bízta az örömhírt, hogy őrizzük és adjuk tovább. Fontos küldetés ez, de nem embert próbáló feladat. Feltéve, hogy valóban él bennünk a reménység! Ez az igazi kérdés: bennem ott van-e az örök reménység? Én hiszem-e, hogy van bűnbocsánat, feltámadás és örök élet? Én tapasztalom-e, hogy Isten nem hagy cserben, nap mint nap szól, tanácsol, vezet? Ami nincs bennem, arról nem tudok számot adni. De ha Krisztus az életem alapja, ha minden élethelyzetben Benne bízom, és tudom, hogy aki Őbenne bízik, az nem csalódik, akkor ezt hirdetik a tetteim és a szavaim is. Nem tudok mást tenni, ez a természetes. Az lenne a nehéz, ha meg kellene tagadnom a hitemet és reménységemet, ha úgy kellene élnem, mintha nem ismerném a húsvét evangéliumát. Mert „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mt.12,34.). Bárkinek, bármikor. Nem kényszerből, hanem örömmel, hogy erre az örömre mások is rátalálhassanak, amíg örök reménységünk be nem teljesedik!
Március hónap igéje:
„Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1.Péter 3,15..)
Nem könnyű szüntelenül készenlétben állni. Többféle hivatásban dolgozók ismerik ezt a helyzetet, amikor a nap bármely órájában riaszthatják őket, és akkor rögtön indulni kell, életet vagy értéket menteni. Így dolgoznak pl. orvosok, tűzoltók, rendőrök, hibaelhárítók. De így élik életüket a kisgyermekes szülők is: nappal a világot felfedezni akaró gyermeküket védik az általa még nem ismert veszélyektől, éjjel a légzését figyelik, álmát vigyázzák. Embert próbáló, de önként vállalt szolgálat ez.
Péter apostol szerint a keresztyén élet is ilyen állandó készenlétet jelent. Tudjuk-e ezt vállalni? Mindenkor, mindenkinek számot adni a reménységről? Igen: bármikor, bárkinek! Akár gúnyolódni akar miatta, akár vágyik rá, akár csak kíváncsi rá. Mert Urunk ránk bízta az örömhírt, hogy őrizzük és adjuk tovább. Fontos küldetés ez, de nem embert próbáló feladat. Feltéve, hogy valóban él bennünk a reménység! Ez az igazi kérdés: bennem ott van-e az örök reménység? Én hiszem-e, hogy van bűnbocsánat, feltámadás és örök élet? Én tapasztalom-e, hogy Isten nem hagy cserben, nap mint nap szól, tanácsol, vezet? Ami nincs bennem, arról nem tudok számot adni. De ha Krisztus az életem alapja, ha minden élethelyzetben Benne bízom, és tudom, hogy aki Őbenne bízik, az nem csalódik, akkor ezt hirdetik a tetteim és a szavaim is. Nem tudok mást tenni, ez a természetes. Az lenne a nehéz, ha meg kellene tagadnom a hitemet és reménységemet, ha úgy kellene élnem, mintha nem ismerném a húsvét evangéliumát. Pál apostol írja: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (I.Kor.15,19).
Február hónap igéje:
„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;” (2.Tim. 3,16.)
A Biblia nem véletlenül vonja magára tudósok és egyszerű emberek figyelmét, évszázadok óta. Ez a legtöbb nyelvre lefordított, a legtöbb példányszámban megjelent, a nyomtatás történetében elsőként kiadott könyv. A benne leírtak valóban alkalmasak arra, hogy annak alapján boldog és szeretetteljes világot építsünk fel. A Tízparancsolat és Jézus tanítása alapvető erkölcsi-etikai normákat határoz meg, melyek tartást adnak az emberiségnek, és őrzik a pusztulástól, az önsorsrontástól. Mintha használati útmutatást adna benne az Úristen a Tőle kapott életünkhöz és a teremtettséghez. Keresztyén értékrendünk és kultúránk alapja az, ami a Bibliában leíratott. De aki „csak” ennyit lát benne, az messze nem ismeri még a benne rejlő kincset! A Biblia Isten szava, életújító erő, meghívás az örök életre, békesség a felbolydult világban, vigasz a bajban és a gyászban, tanács a bizonytalanságban, remény az elveszettségben, kivezető út a bűnbánat mélységéből, Isten közelségének magtapasztalása a magányban, mindennapos lelki táplálék – és még mennyi minden más! Vegyük kézbe, éljünk belőle!
„Nem múlta felül semmi még, És nincs, ami felérje. Ez örök égi ajándék Az Isten szent igéje.
Vált ezredévet ezredév, De soha el nem évül, Nem élhet az új nemzedék E régi ige nélkül.
Hit, erő, béke, üdvösség Mert nem lesz soha másban, Megrendül bár a föld és ég, Mint Isten szent szavában.
És van-e még más menedék, Hogy lelkünk óvja, védje? Egy van csak, de ez egy elég: A kegyelem igéje.” (Ev.Ékv.286.)
2024. január hónap igéje:
Az újbor új tömlőbe való” (Mk.2,22.) (Megjelent az 2024. évi Evangélikus Naptárban)
Fordul a naptár! Immár 2024-et írunk! Vajon boldog lesz-e az új év? Kívánjuk, hogy az legyen, de remélni már alig merjük. A világban zajló folyamatok gyakorta adnak okot aggódásra, és személyes életünkben is biztosan lesznek fájdalmak, veszteségek. Ha erre gondolunk, nem várjuk az új évet.
Egészen más hangulatot idéz a hónap igéje: magunk elé képzeljük a szőlősgazdákat, ahogy várják az újbort, vágyják annak sajátos ízét és illatát. Igazi ünnep, amikor először megkóstolják, és örömmel kínálják másoknak is. Üde, friss, átmelegíti szívüket, lelküket! Dehogy töltenék olyan edénybe, amiből kifolyik, veszendőbe megy! Jézus a külső körülményektől függetlenül ilyen, lelkünket betöltő ünnepet készít nekünk az új évben is. Hogy mit hoz nekünk a 2024. év, azt nem tudjuk. De hogy mit hoz Jézus, azt kíváncsian várjuk, és vágyjuk megismerni! Kár lenne veszni hagyni!
A föld minden évben meghozza termését, a hordókba is új bor kerül. Az újbor még intenzíven magában hordja a gyümölcs ízét és illatát. Gyakorta enyhén szénsavas is. A bibliai korban, amikor egészben lenyúzott állati bőrből készültek a bort tároló tömlők, a gazdák hamar megtanulták, hogy az újborhoz új tömlő kell. A régi szétreped, mert nem elég rugalmas ahhoz, hogy magában tartsa a még érlelődő italt. Aki új borra vágyik, annak új tömlőre is szüksége van.
Ezt a hasonlatot használja Jézus, amikor arról tanít, hogy új tartalmat hoz az életünkbe. Sokan mondják, hogy a modern embernek már nincs szüksége a kétezer éves evangéliumra. Pedig Jézus az új és mi vagyunk a régiek! Az evangélium mindig korszerű! Megújít, pezsgő és erővel teli életet kínál, ami minden téren változást hoz, mert nem fér meg a régi keretek között. Aki Jézus örömével, üdvösségének erejével akar feltöltekezni, annak egész élete is szükségképpen megújul. Nem lehet egyszerre ragaszkodni a régi tömlőhöz és az újborhoz, mert ez a kettő nem fér össze. Ugyanígy nem fér össze a Jézustól kapott új élet a gyűlölködéssel, haragtartással, nyerészkedéssel, gőggel, önsorsrontással, szándékos bűnökkel, botránkoztató vagy szeretetlen viselkedéssel. Folytathatnánk a sort tovább is, de ki-ki érzi, hogy mi az, ami nem maradhat meg a lelke mélyén Krisztus jelenlétében. Ami eddig része volt az életének, de milyen jó lesz szabaddá válni tőle! A hónap igéje felteszi nekünk a kérdést: mi az, és mennyire fontos nekem, ami nem fér össze életemben Jézus életújító szándékával?
Aki a régihez ragaszkodik, elveszíti az újat!
Sokan keresik az aranynak nevezett középutat: nem mondanak le a régiről, de szeretnék birtokolni az újat. Vagyis azt gondolják: tegyünk annyi újbort a régi tömlőbe, ami még nem feszíti szét, de az ízét, zamatát már élvezhetjük. Nem baj, ha van egy kis Jézus („Jézuska”) az életünkben, de ne akarjon mindent megváltoztatni vagy uralni. Mi szabjuk meg, hogy mennyit kérünk belőle. Csakhogy ez pont akkor fog kevésnek bizonyulni, amikor igazán szükségünk lenne rá. Ha a Jézussal való közösséget minimálisra szűkítjük, akkor minimális lesz a belőle származó erő, bölcsesség, öröm, lelki béke is. Az alkalmi, általunk szabályozott Krisztus-kapcsolat csak önámítás. Akinek csak ennyi van, ennyi kell Jézusból, az előbb-utóbb megtapasztalja, hogy „az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé” (Luk.8,18.). Amíg mindent meg akar tartani, mindent elveszít. A „minden” csak úgy nyerhető el, ahogy Jézus maga mondja: „keressétek először az Ő országát és igazságát, és a többi mind megadatik nektek” (Mt.6,33.) „Mi pedig a többit keressük, és nyilvánvalóan nem találjuk.”- fűzi hozzá bölcsen Tolsztoj. A sorrend adott, középút nincs.
Az új bor az új szövetség. A régi nem működött. Az ember öröme és üdvössége érdekében Istennek újat kellett kezdenie. Az új szövetség Jézus maga. Az új tömlő pedig a mi hozzá illeszkedő, vele együtt lüktető, megújult életünk. Nem régi szabályokhoz kötjük az életünket, hanem Jézushoz. A vele való közösség újít meg minket napról napra, évről évre. Az új bor elkészült. Ha van hozzá új tömlőnk, akkor meg tudjuk őrizni, és élvezhetjük ajándékait.
Az új évben Jézus akar velünk újat kezdeni. Megújuló, éltető szeretetének ízére vágyhatunk olyan lelkes kíváncsisággal, mint a szőlősgazdák az újbor ízlelésére. A hatását is újra megérezhetjük, hiszen átjárja, átmelengeti szívünket, lelkünket. Kár lenne veszni hagyni. Inkább kínáljuk tovább mi is másoknak, mint a gazdák a újbort, hogy együtt élhessük meg a Jézussal való közösség örömét!
Az új tömlő megtartja az újbort. A megújult élet közösségben marad Krisztussal. A most kezdődő új esztendő boldogságának kulcsa is ez -a külső körülményektől függetlenül –, ahogy Jézus mondja: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek!” (Jn.15,4.)
December hónap igéje:
„Meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára” (Luk.2,30-31..)
Az öreg Simeon a Lélek indítására elmegy a jeruzsálemi templomba. Ott találkozik Józseffel és Máriával, akik a törvény előírása szerint gyermeküket vitték bemutatni az Úrnak. Simeon pedig rögtön tudja, hogy Jézus az, akinek érkezésére várt, aki az egész nép –sőt minden nép- szabadítására született a földre. Simeonnak ígérete volt rá, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. És most itt van! Ezzel minden megváltozik! Jöhet már akár a halál is, mert nem tudja elvenni a legnagyobbat: az üdvözítő Jézussal való találkozás örömét, és azt a bizonyosságot, hogy Isten megtartja ígéretét. megmenti a benne bízó embert. „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet!” – mondja Simeon, és mondhatjuk mi is. Urunk azt szeretné, ha a templomban mi is megélnénk a Jézussal való találkozás csodáját; felismernénk, hogy nem mesebeli születésről van szó, hanem olyan isteni ajándékról, ami átrendezi és boldogítja egész életünket. Ezért jött Jézus a világra, hogy meglássuk benne az Atyaisten szeretetét, a bocsánat, a békesség és az üdvösség útját. Ha ez az örömhír megérinti a szívünket, akkor más lesz az ünnepünk és az egész életünk. Sőt: máshogy éljük meg előrement szeretteink hiányát, és máshogy tekintünk előre saját halálunkra is. Azzal a békességgel, amit Simeon is megkapott a templomban, amikor Jézussal találkozott. Miért érnénk be kevesebbel?
„Jászolágy, kis gyermek rajta. Engem is, téged is biztat kedves ajka:
’Jöjj testvérem, tedd le bátran Terhedet, s megleled Békességed nálam’!” (Ev.Ékv.162/2.)
November hónap igéje:
„Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein. Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait.” (Jób 9,8-9.)
A világegyetem is felfoghatatlan és megismerhetetlen számunkra, nemhogy a teremtő Isten, aki mindezt megtervezte és megalkotta! Nem láthatunk bele terveibe, nem érthetjük szándékát. Nem kérhetjük számon a tetteit, és nem akadályozhatjuk meg abban, amit véghez akar vinni. Teljhatalmú úr. Tehetetlenek vagyunk vele szemben.
Isten hatalmas, mindenek fölött áll, mégsem tiszteljük igazán. Isten hatalmas, mindenek fölött áll, mégis lehajol az emberhez Krisztusban!
Mi az Újszövetség korában már nemcsak Isten hatalmára és a tökéletesen működő teremtettségre csodálkozhatunk rá, hanem arra is, hogy a megközelíthetetlen és az emberi ésszel föl nem érhető Isten egészen közel jött hozzánk, és megszólíthatóvá vált számunkra. Jézuson keresztül megismerhetjük atyai szeretetét, bűnbocsátó kegyelmét, üdvözítő tervét. Megengedi, hogy kérdezzük, és kész meghallgatni imáinkat. Szóba áll velünk. Megszólít, kérdez, és válaszol. Utat mutat, küldetést ad, országába hív.
Jób még azt gondolja, hogy félelmetes dolog Isten kezébe kerülni, mi pedig ott élhetjük át az igazi védelmet és biztonságot. Ahogy Jézus mondja: Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. (Jn.10,29.)
A legnagyobb csoda, hogy Isten, aki teremtette és fenntartja a világot, mentő szeretettel fordul a tőle eltávolodott ember felé. Sőt: még egyszülött Fiát is halálba adta, hogy aki hisz őbenne, az a halálon átlépve is vele maradhasson örökre. Az egyházi esztendő véget érhet, az életünk ideje is múlik, de aki hisz a Fiúban, annak örök élete van (Jn.3,36.)!
Még a halál sem ragadhat ki minket az Ő kezéből!
